A "Buddha keze szemléli a képeket" című gyakorlat akkor lesz teljes, ha a gyakorlása közben a következő gondolati képet tartod az elmédben.
Amikor felemeled a kezed, képzeld el, hogy a fizikai kezed meghosszabbodik. Úgy is mondhatnánk, hogy az energia kezedet nyújtsd ki. ;-)
Hatalmasak az energia kezeid és a tenyereid is. Szinte az egész Földet át tudod karolni.
Ennél a gyakorlatnál is (és a továbbiakban is) érvényben van az a hozzáállás, hogy "talán van, talán nincs".
Kérlek, mostantól már így végezd a gyakorlatot.
Figyeld meg, van-e különbség az érzeteidben, miközben a tenyereid lefelé illetve felfelé mutatnak. Próbálj ráérezni a különbségre.
A következő részben elmondom,
Tudod, sokkal teljesebb az élmény, ha saját magad tapasztalod meg először.
Leírhatatlan élmény a gyakorlatsor végzése alatti és utáni érzés!
Együtt végzem az eddigi leckékkel sorra egymás után őket, úgy még jobban érezhető az a csodálatos érzés, mikor minden földi és a végtelen világegyetem intelligens energiái együttesen járnak át atomi szinten.
Úgy érzem, egyesülök a gyakorlatok során a teljes léttel és annak minden formájával, egy nagy lélegzetté, Lélek-Zet-té válunk, én ő bennük és Ők énbennem...
Csodálatos érzés ez az Egy-ség érzete, ami átjár. Olyan végtelen béke hat át, ami leírhatatlan.És abban a határtalan békében olyan kristálytiszta minden, ami amúgy a hétköznapok "verkliében" nem érzékelhető.
Nagyon szépen köszönöm!
Szép napot!
Üdvözlettel:
Éva
Amikor régen elkezdtem energiát felvenni, a föld energiamezőjéből merítettem. Akkor még annak örültem, hogy egyáltalán van honnan. Amióta a felső szint energiájából töltekezem, rádöbbentem a különbségre. Ez sokkal tisztább, hatékonyabb. Valószínűnek tartom hogy azért, mert a föld energiájában benne vannak a negatív érzések generálta energiák is.... Véleményem szerint ezért érzem úgy hogy ez az energia nem tiszta.
Mivel 4 évig csináltam a harcművészetet,tudom,hogy elengedhetetlen a gondolati kép az elmében !Nagyon köszönöm a leckéket és a segítségét !Ibolya
Van-e maximum, amennyit már nem ajánlott gyakorolni?
Illetve még egy kérdésem volna, hogy hátra kell-e hátrahajtani a fejet a "Budha kezei szemléli a képeket" gyakorlatnál?
A jobb kezem még mindig hidegebb, mint a bal. A jobb kezem a jinhez tartozik? Köszönettel! Boldog új Évet kívánok!
Gyakorlok szorgalmasan.Úgy értelmeztem magyarázatodat, hogy karjaimat jól előre kell nyújtani illetve oldalirányban is jól kinyújtani.Gondolom így nyilnak ki a torlaszok.Jól gondolom?
Másik kérdés, valaki írta hogy előrenyújtáskor tenyéréleit összeérinti.Így kell? Én eddig nem érintettem össze. Köszönöm.
Megkaptam az emaileket, net hiba miatt nem tudtam hamarabb válaszolni. Lehet-e olyan kérésem, hogy az összes videót elküldenéd újra ? Előre is köszönöm szépen. További szép napot! Attila
Nagyon köszönöm, a képekkel bemutatott gyakorlatok sokat segítenek. Ezek a zenék mindig is különös hatással voltak, s vannak rám.
Üdvözlettel: Julika