Csikung – egészség – boldogság
Bejelentkezés  |  Jelszó módosítása

Résztvevők mondták

Csodálatos volt minden

Még egyszer szeretném megköszönni az együtt töltött elvonulás minden percét!

Csodálatos volt, mind a helyszín, mind a nyugodt, változatos és elmélyülést biztosító programok, az elvonulás vezetése!

Hipersebeséggel kaptam meg a választ a kérdésemre

Különleges élmény a Kis égi kör gyakorlása közben

Az élményem az elvonulás hatodik teljes napján, pénteken délután történt a Kis Égi Kör gyakorlat közben.

Széken ülve végeztem, s egyszer csak arra figyeltem fel, hogy a hátam elemelkedik a szék háttámlájától, s a gerincem olyan egyenessé válik, amilyenné talán még soha. S közvetlen utána jött a fizikai érzet, hogy a testem egy tömbbé vált. Egy könnyű tömbbé. A legminimálisabb izommunkát sem kellett kifejtenem a póz megtartásához, mintha nem is lettek volna izmaim (se hát, se láb, se semmilyen).

S ez az alig-súlyú „fafaragvány” test fehéres-sárga fényben izzott, legalábbis ilyennek láttam.

Mindeközben az elmém, a tudatom a mindennapi volt – semmi elme csendje vagy hasonló –, a gondolkodásom a szokásos. Sőt, elkezdtem ennek az egész élménynek rettentően örülni, amikor is eszembe jutott, hogy ezt talán nem kellene, mert lehet, hogy a túl erős érzelem kiránthat belőle.

Úgyhogy akarattal visszatértem a gömböm köröztetéséhez pár forduló erejéig, hogy „lehiggadjak”. Majd megint elcsábított a különös tapasztalat, s nem törődtem többet a gömbbel.

Ez az állapot kitartott egészen addig, amíg Laci meg nem szólalt (sajnos!), hogy lassan fejezzük be a gyakorlatot. Minden nehézség nélkül ki tudtam jönni belőle, bár nem szívesen tettem. 😊

A hatás nem is maradt el

Először vettem részt az elvonuláson, férjem második alkalommal.

Egy erdő közepén, ahol csak a madár jár. Hajnalban madárcsicsergés ébresztett és az egész nap folyamán ez volt az "aláfestő zene" a gyakorlatokhoz. Csodálatos volt! Minden adott volt a kellő ellazuláshoz, gyakorláshoz.

A hatás számunkra nem is maradt el: mindkettőnknek olyan tapasztalásban volt részünk, hogy úgy érzem, szintet léptünk. Köszönhető ez a gyakorlatok összeállításának, a szervezésnek.

Mindenre jutott idő, az étkezésre, pihenésre úgy, hogy nem volt biztosítva étkezés. Megoldottuk. Érdekes módon senki nem panaszkodott, hogy jobb lett volna, ha van "kaja" is, és nem magunknak kell elkészíteni. Egy nagyon jó csapat voltunk, nagyon jó hangulattal.

Én csak ajánlani tudom minden csikungosnak az elvonulást, mert ez szavakkal nem lehet elmondani, át kell élni.

Hálával tartozunk Lacinak, hogy ennek részesei lehettünk, köszönet mindenért!

Nagyon sok pluszt kaptam

Garantált az energiával való feltöltődés

Tábori Lacival az elvonulások hosszú évek óta egyet jelentenek az energiával való garantált feltöltődéssel, a tisztulással, a gyógyulással.

Idén sem volt ez másképp.

Fantasztikus volt a környezet, a közösség, a vendéglátás, a kaja:) és természetesen a csikungos gyakorlatok is.

Mindenkinek szívből ajánlom!

Energiaszintem ugrásszerűen nőtt

Szeretném megköszönni mindazt, amit az elvonuláson kaptam.

Minden adott volt az energetikai szintem ugrásszerű növekedéséhez: a csodálatos környezet, a jó levegő, az ízletes vegetáriánus ételek, a hasonló gondolkodású társak, de legfőképpen a hatalmas tudással rendelkező oktatónk, aki a folyamatos és rendszeres gyakorlásra helyezte a hangsúlyt.

Hálás vagyok, hogy részese lehetek annak a csodának, amit eddig csak a Csung Juan Csikung gyakorlása során tapasztaltam mind fizikai, energetikai és spirituális síkon is.

Felejthetetlen élmény

Felejthetetlen élményt jelentett a tűz melletti gyakorlás, mert ilyenkor a rossz élményeket is el lehet távolitani. Ebben segít a tűz varázsa is.

Időnként el kell vonulni

Mesterünk gyakran hangoztatja, hogy nehéz fejlődést elérni a csikungban a mindennapi rohanás mellett. Időnként el kell vonulni, le kell csendesedni a mélyebb gyakorláshoz.

Abroncsos egy tökéletes választás volt ehhez az elvonuláshoz, szuper idő, gyönyörű természetes környezet. Laci pedig kimaxolta ezt a 4 napot, beletett érdekesnél érdekesebb gyakorlatokat, amennyit csak lehetett.

Hasznos volt és köszönöm!

Nagyon értékes volt: gyógyulásra, továbbfejlődésre egyaránt

A 2025-ös Csikung Majális számomra nagyon értékes volt, gyógyulásra, tovább fejlődésre egyaránt. Az intenzív gyakorlatok során kiemelt hangsúlyt fektettünk a látás és a máj támogatására, természetesen a többi alapgyakorlatot sem elhanyagolva. Kiváló időnk volt, sokat tudtunk gyakorolni természetben is!

Szlovák vendéglátóink kedvesek, udvariasak voltak. Ízletes ételekkel és italokkal tudtuk étvágyunkat, szomjúságunkat  csillapítani. A szállás megfelelő volt, tiszta  és rendezett. A környezetünk kiválóan megfelelt a nyugodt és békés gyakorláshoz.

Örülök, hogy részt tudtam venni!

Mindenkinek szívből ajánlom a Csung Jüan Csikungot!

Őrizzük a szív nyugalmát!

Kiemelkedő csikungos élményem volt

Vörösné Tóth Ildikó
Csikung Majális, Abroncsos, 2025
  

🤔 Kérdés? 💡 Vélemény? 📖 Tapasztalat?

Ne tartsd magadban! Oszd meg velünk a gondolataid!

📝 Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!