Csikung – egészség – boldogság
Bejelentkezés  |  Jelszó módosítása

Az első bevezető gyakorlat hatásai (5. fejezet)

A Csung Jüan Csikung rendszerben mindegyik bevezető gyakorlatot érdemes megvizsgálni három értelmezési szinten.

Tegyük meg most ezt az első bevezető gyakorlattal kapcsolatban.

 

Első értelmezési szint

Ez a szint a fizikai test szintje. Azt vizsgáljuk, a gyakorlat milyen hatással van a fizikai testedre.

Ebből a szempontból (azt hiszem) nincs semmi meglepetés. Ez a gyakorlat egy egyszerű torna, amellyel átmozgatod a kezed, a könyököd és a vállad ízületeit.

 

Második értelmezési szint

Ez a szint a csi szintje. Azt vizsgáljuk, a gyakorlat milyen hatással van az energia rendszeredre.

Az első bevezető gyakorlat a jin-jang egyensúly elérésére irányul.

A tested egyik fele jin, a másik jang jellegű. Ha ellazult állapotban összeteszed a kezed, és a tenyered közepén lévő laokung pontok egymáson fekszenek, érezheted, amint valami átáramlik az egyik kezedből a másikba. Hasonló az érzés, ha a kézhátak érintkeznek, de ez kevésbé markáns.

Távoli analógiával olyan ez, mint az áram folyása, amikor a kondenzátor pozitív és negatív pólusát összekötjük.

 

Harmadik értelmezési szint

Ezen a szinten a gyakorlat információval kapcsolatos hatását vizsgáljuk.

Képzeld el, hogy kis Buddhaként tiszteletet adsz az előtted álló nagy Buddhának. De gondolatban bármelyik istenség felé fordulhatsz, vagy bármelyik általad tisztelt emberhez.

A belső érzés a fontos, amely a szívből áramlik.

Ha sikerült jól ellazulni, érezhetővé válik, amint a kéz forgásával együtt a bensődben is változás történik. Ez azt jelenti, hogy kapcsolatba kerültél a magasabb szintű energiával vagy információval, azoknak a lényeknek az energiájával, amelyeket elképzeltél - és ez az energia bekerül a testedbe.

 

Természetesen a hatások határozott megtapasztalásához gyakorlásra van szükség.

Remélem, egyet értünk abban, hogy a mai gondolatmenet jól illusztrálja a következőket

  • A gyakorlás jelentőségét.
  • Mennyire fontos az, hogy mire gondolsz gyakorlás közben.
  • Nem utolsó sorban azt is, hogy ebben az egyszerű gyakorlatban milyen mélységek vannak.

A következő fejezetben egy újabb érdekes gyakorlat titkait kezdheted felfedezni.

De addig is kérlek, ez alatt a pár nap alatt próbálj ráérezni az első bevezető gyakorlat igazi ízére...

Kérlek, ne csak olvasd és nézd, gyakorold is! ;-)

🤔 Kérdés? 💡 Vélemény? 📖 Tapasztalat?

Ne tartsd magadban! Oszd meg velünk a gondolataid!

📝 Hozzászólások

Összesen 56 hozzászólás és 4 válasz.
  • Laci · 2014.04.01. 00:22
    Bocsánat, napokig nem voltam itthon.
    A hatásokról :
    1. Kellemesen átmozgató gyakorlat a fizikai test szintjén, egyébként ritkán használt izmokat is megmozgat.
    2. Az energia áramoltatást nagyon régóta ismerem, alkalmazom is. Nem szükséges a kezek érintkezése sem, töltöttségi szintemtől függően akár 30 centiről is működik, aki a kezeim közé teszi a sajátját, melegről számol be... Ha tele vagyok és közel tartom, engem is süt.
    3. Istenben hívő vagyok régóta, meglehetősen szoros a kapcsolatom Vele. Másképpen szoktam hasonló kapcsolatot teremteni Vele, de ez is érdekes tapasztalat volt. Nálam az első mozdulatsor azt jelzi, hogy " Itt vagyok Uram, megnyitom, kitárom előtted a szívemet-lelkemet, fogadd el kérlek a szeretetemet és a hálámat ". A második, ellentétes irányú mozdulatsornál elfogadom, befogadom a kapott energiákat, érzéseket, gondolatokat.
    Mint említettem, más technikával szoktam, de ugyanazt a békességet, nyugalmat érzem ezúttal is. És mivel van már némi fogalmam a feltöltődésről, tudom hogy ezen az úton is megkaphatom az energiát.
    Mindenesetre nagyon kíváncsian várom a továbbiakat, mert már régóta azt mondom, hogy tulajdonképpen mindent tudunk amit tudnunk kellene, csak ez a hatalmas tudás szét van szórva a világban, szinte minden tanításban ott van a teljes nagy igazság egy morzsája, csak össze kellene szedegetni...
  • Ádám · 2014.03.06. 20:13
    Kedves László!

    Melegséget és nyugalmat érzek , nagyon kellemesnek tartom. Köszönöm a leckéket.
    Üdvözlettel : Ádám
  • Józsi · 2014.02.13. 21:09
    Kedves László!
    Én jó érzést és nyugalmat érzek,és ez jól esik.
    Üdvözlettel: Józsi
  • Papp Anikó · 2013.12.26. 22:14
    Kedves László!

    Talán azt érzem, mintha a hideg kéz, hideg láb érzet megszünne és elindulna jobban a vérkeringés. Ez mondjuk számomra egy fantasztikus dolog, mert fokozottan télen mindig ezzel küzdöttem.
    Nagyon köszönöm!

    Üdvözlettel: Anikó
  • Alíz · 2013.11.29. 10:44
    A válaszomat folytatva..nyugalom az volt, mivel van egy 10 éves fiam, és egy 9 hónapos kislányom, és a suliba indulás elég nehéz, szóval stresszes, hiszti, bolondok háza, minden hajszálam az égnek áll, de mivel előtte végeztem a gyakorlatot..nyugodt voltam, szinte a házból szeretett háza lett, és nem érdekelt, ha el is késünk, mert ugye mi mindig késünk..nem érdekelt!..és láss csodát, nem késtünk el!..:)..
    nem is gondolná az ember, hogy a stresszel mennyi mindent átformál az életébe, aminek nem kellene úgy lennie!
  • Alíz · 2013.11.29. 10:38
    Kedves László!

    Nekem nagyon sok minden jött le, és tartott egy darabig..Először is gyakorlat után nagyon jól éreztem magam a bőrömben, éreztem egy energia burkot, amiben vagyok, de mivel nem rendszeresen csinálom, talán az lehet az oka, hogy az energia körülöttem, a hátam mögött nem szabályosan ölelt körül, hanem minta húztam volna magam után..Mivel az nap sok teendőm volt, így nagyon sokat sétáltam, és pont vízparton, bicikli úton, ahol emberrel sem igen találkoztam,..így a régi a múlt sérelmei szakadtak fel belőlem, de már nem fájtak, és ott a séta alkalmával el is hagytam őket!..biztos azt hiszik nem vagyok normális, pedig így történt...és nekem nagyon erős dolgokat kellett elengednem..és sikerült..és nagyon boldog vagyok, olyan mintha felszabadítottam volna magam, és a dolgok körülöttem elkezdtek pozitív irányba változni!.

    Köszönöm szépen!
  • Misi · 2012.12.31. 22:09
    Szia,Laci!

    Igen,egy enyhe "mocorgást" érzek vállmagasságban,egy vízszintes körívszerű pályán,ami messze ellazít,nemcsak a mozgatott területen,
    hanem teljesen(tokától-bokáig)...nagyon kellemes gyakorlat,ez tény!
  • Móni · 2012.12.04. 22:40
    Kedves László!

    Én is energia áramlást tapasztaltam, ami egyre felgyorsult a gyakorlat alatt.
  • julika · 2012.08.25. 14:32
    Kedves László!

    Egyenlőre a gyakorlatra koncentrálok. A tenyerek összeérintésénél viszont pulzálást éreztem.
  • Anita · 2012.08.08. 18:08 (2 válasz)
    Kedves Laci,

    Mi a hatás vagy nem hatás, ha nem nyolcszor nyolcszor végzem a gyakorlatot?(többször, vagy kevesebbszer, vagy nem ugyanannyit) Számolás közben nehéz a koncentráció és a tudat kizárása.

    Köszönöm
    Anita
    • Ágnes · 2012.08.25. 11:54
      Ez nekem is problémát okoz, én is kíváncsi lennék a válaszra! Számolás közben nem tudom átéléssel végezni a feladatot!
      Ági
    • Madus · 2016.01.27. 16:40
      Kedves László!
      Konkrétan nekem is a számolással van problémám:) Átélés közben, van, hogy elfelejtem hol tartottam. Biztosan több gyakorlás kell hozzá, vagy van valami technikája?
      Ettől eltekintve, nagyon élvezem a gyakorlatokat és hálás vagyok érte, hogy itt megtanulhatom, és felhasználhatom testem - lelkem felépüléséhez, amire nagy szükségem van!