Csikung – egészség – boldogság
Bejelentkezés  |  Jelszó módosítása

Hol vannak azok a képek? (8. fejezet)

Az eddigieknél egy kicsit hosszabb időt hagytam az előbbi gyakorlat kapcsán a "képek" szemlélésére. Ha azóta sikerült minden nap gyakorolni a "Buddha keze szemléli a képeket" című gyakorlatot, akkor valószínűleg már érezted a különbséget.

De mit is?

 

A gyakorlat második értelmezési szintje

A csivel kapcsolatos hatások

Rendszeres gyakorlás esetén, egy bizonyos idő után megérzed

  • a Föld csijét, a hűvös jint, valamint
  • a kozmosz csijét, a meleg jangot.

A gyakorlat pontosan ezen érzetek tudatosításával segít megtanulni megkülönböztetni a jint és a jangot.

Fontos!

A gyakorlat közben ne a fizikai kezedre figyelj.

Azt kell elképzelni, hogy kezed a messzi végtelenségbe nyúlik. Ezáltal változások indulnak be a tenyeredben, funkciója bővül.

Ezt úgy is mondhatnánk (mert ez a helyzet ;-)), hogy a tenyered gyógyító képessége erősödik. Már az elején megtapasztalhatod, hogy a tenyered és a Föld, illetve a tenyered és az ég között nem űr tátong, hanem van valami, ami összeköti őket.

 

Harmadik értelmezési szint

Az információ szintje

A kéz a földet és az eget pásztázza, miközben a végtelen messzeségbe jut, akárcsak a legendás Tathagatu Buddha keze, amely tetszőlegesen távol lévő dolgokat is érzékel.

Normál szem, harmadik szem

Te is nap mint nap tapasztalod, hogy a szemed a dolgokat különféle színben látja. Ez azért van, mert az agyban létezik egy olyan terület, amely az elektromágneses sugárzást a tartománynak megfelelő színné változtatja, dolgozza át.

Egy másik agyi terület - ha aktiválod - lehetővé teszi, hogy a kéz által érzékelt információ képi élménnyé változzon át. Ha csukva van a szemed, ez egy belső képernyőn jelenik meg. A harmadik szem a tobozmirigy, a hipotalamusz területén, a szemöldökök magasságában található.

Elfogadott a szemlélet, hogy azon a területen - ahol az indiaiak piros pontot tesznek a homlokukra - érzékelni tudunk a harmadik szemünkkel. De ha tényleg működik, akkor az érzékelés bármelyik ponton keresztül lehetséges, akár a kézzel is.

Pásztázás közben megjelenik annak a területnek a gondolati képe, ahová eljutott a kéz. Úgy érzed, a kezed megnagyobbodott, az ujjak a végtelenben vannak, és azok révén látsz.

Megjegyzés

A kéz által begyűjtött információ érzékelése, tudatosítása már a harmadik szem funkciója.

A Csung Jüan Csikung rendszerben a harmadik szem aktivizálását célzó gyakorlatok a harmadik szinthez tartoznak. Ezek közé tartozik a bevezető gyakorlatok sorában az utolsó kettő, azaz a hetedik és a nyolcadik.

A mini tanfolyamunk későbbi részeiben ezekkel is megismerkedhetsz.

Akármilyen furcsának tűnik, a harmadik szem mindannyiunkban meglévő, szunnyadó képesség.

Igazából nem kell misztikus beavatás az aktiválásához, "mindössze" a működéséhez szükséges feltételeket kell megteremteni, és akkor a maga természetes módján elkezdheted Te is használni.

 

Hogy mik is ezek a szükséges feltételek, erről egy kicsit később lesz szó.

Addig is érdemes nyugtázni, hogy

  • egyrészt minden csikung gyakorlatnak van azonnal megtapasztalható egészségjavító hatása,
  • másrészt hosszabb távon hozzájárul ahhoz, hogy (ha szeretnéd) Te is aktivizálhasd a benned szunnyadó, eddig rejtve maradt képességeket - akár olyanokat is, amelyek létezését esetleg eddig tagadtad...

A következő részben a Csung Jüan Csikung rendszer harmadik bevezető gyakorlatának titkairól kezdjük el fellebbenteni a fátylat...

Kérlek, ne csak olvasd és nézd, gyakorold is! ;-)

🤔 Kérdés? 💡 Vélemény? 📖 Tapasztalat?

Ne tartsd magadban! Oszd meg velünk a gondolataid!

📝 Hozzászólások

Összesen 23 hozzászólás és 10 válasz.
  • Gabi · 2017.10.06. 09:11
    Köszönöm a gyakorlatot.
    A jin-jang energia megtapasztalásához sokat segített az, hogy nem a kezemet figyeltem, hanem a "láthatatlan, végtelen " kezemet.
    Üdv. G.
  • laci · 2017.08.14. 16:26
    köszönöm az újabb leckét ,gyakorolok rendszeresen.Tisztelettel,Laci.
  • Lengyel Éva · 2017.02.18. 17:35
    Köszönöm a magyarázatot Én nagyon is érzem az egészségügyi hatást" szégyen ide szégyen oda" nekem most ez mindennél fontosabb Leragadtam ezen a szinten boldog vagyok hogy jobban mozognak a köszvényes ujjaim nem fáj annyira a térdem.Később biztosan jobban oda tudok majd figyelni a fontosabb dolgokra is köszönök mindent nagyon jóleső érzés ide tartozni közétek
  • Klári · 2017.01.26. 07:41
    Kedves László!
    Nagyon élvezem a gyakorlatokat. Azt szeretném kérdezni, hogy márciusban mikor lesz tanfolyam, s van-e még rá hely?
    Üdv: Klári
  • Irénke · 2016.06.12. 22:13
    Kedves László!
    Az elmúlt hetekben külföldön voltam. Most próbálok újból ráhangolódni, átvenni a gyakorlatokat. Mindent nagyon köszönök és várom a folytatást.
    Üdvözlettel Irénke
  • Julianna · 2016.02.13. 17:37
    Kedves László!

    Örülök a jelentkezésednek, már nagyon vártam.
    Előző hozzászólásomban megírtam első tapasztalásomat, amit a "képek" szemlélése közben éreztem. Akkor lent és fent egyaránt hűs energiák árasztottak el. Másnap azt vettem észre, "fent" kezd langyosodni. Arra gondoltam, valami nincs rendben, valahol akadály van bennem. Igen- ám, de egyre melegebb energiákat kaptam fentről . Most megnyugtattál, hogy ez így van jól.:) Köszönöm ! Várom a további gyakorlatokat!
  • Muci · 2015.11.16. 13:26
    Kedves Laci ! Most hogy olvastam a magyarázatot egyértelműbbé vált az érzés.Előtte ahányszor gyakoroltam mindig éreztem különbséget ,de nem igazán hőérzethez tudtam kötni.Igaz megfogalmazni sem. Azt hiszem így egyszerűbb, főleg hogy most süt a nap :)
  • Bence · 2015.11.15. 14:16
    Kedves Laci!
    Örömmel végzem a gyakorlataidat, mindig kíváncsian várom a következőt. Köszönöm.
  • Erzsébet · 2015.07.26. 17:43
    Kedves László!
    Naponta gyakorlom a küldött gyakorlatokat!

    Üdvözlettel: Erzsébet
  • Jenő · 2015.05.17. 15:29
    Kedves László!
    Köszönöm leveleidet, a gyakorlatokat, és a melléjük nyújtott elméleti információkat, melyek a gyakorlás mellett, hatásaikban előjönnek, és a fejlődés útját jelzik.
    Köszönettel várom a további gyakorlatokat, addig is szép napokat kívánok.
    Üdv: Jenő