Csikung – egészség – boldogság
Bejelentkezés  |  Jelszó módosítása

Gyermek imája Buddhához (3. fejezet)

Az eddig ismertetett gyakorlatok igazából a kiegészítő gyakorlatok közé sorolhatók.

A mai naptól elkezded az ismerkedést a szűkebb értelemben vett bevezető gyakorlatokkal is.

Egy rövid kitérő a "bevezető gyakorlatok" elnevezéssel kapcsolatban

A Csung Jüan Csikung rendszer első, második és harmadik szintjeit gyakorolva a figyelem középpontjában egy speciális meditációs gyakorlat, a Nagyfa áll.

Komoly eredmény eléréséhez feltétlenül szükséges a Nagyfa elmélyült és rendszeres gyakorlása. Ahhoz, hogy ebből a rendkívüli hatású gyakorlatból a maximumot tudd majd Te is kihozni, szükséges a bevezető gyakorlatok elvégzése.

Ezek a mozdulatsorok felkészítik a fizikai testedet, energiarendszeredet a Nagyfa hatékony gyakorlására. Ez a bevezető gyakorlatok alapvető rendeltetése, és innen kapták ezt az összefoglaló elnevezést.

Ugyanakkor mindegyik bevezető gyakorlat külön-külön is komoly egészségjavító hatással rendelkezik. Éppen ezért lehet (és érdemes is) önállóan is gyakorolni ezeket a gyakorlatokat. Akár egyet-egyet, akár (a belső késztetésnek megfelelően) néhányat kiválasztva.

 

Van kedved egy önálló felfedezéshez?

A Csung Jüan Csikung rendszer egyik nagyon lényeges eleme az, hogy saját élményeid alapján tudsz haladni.

Ezt szeretném a következő módon támogatni már most az elején.

  • Részletesen leírom, fizikai szinten hogyan kell helyesen végrehajtani a gyakorlatot.
  • A videót is nézve, a Nagymesterrel együtt végezd el a gyakorlatot. (A videót az oldal alján találod.)
  • Ismételd el néhányszor.
  • Ha már fizikailag jól megy, figyeld, milyen érzések keletkeznek a gyakorlat végzése közben a testedben.
  • Holnap elmondom, hogy mire kell gondolni közben.
  • Következő tapasztalat: ha már egy kicsit jobban begyakoroltad, és a megadott képre gondolsz, vajon változnak-e az érzések a testedben a gyakorlat végrehajtása közben.
  • Holnap után elmondom a gyakorlat energetikai hatását.

Ha ezeket a lépéseket ilyen sorrendben valóban végrehajtod, sokkal teljesebb lesz az élményed a gyakorlattal kapcsolatban, mintha csak a leírást olvasnád el saját élmények nélkül.

Egyúttal azt is megtapasztalod, hogy ennek az egyszerű gyakorlatnak milyen komoly mélységei vannak...

 

Most következzék az első bevezető gyakorlat! (A videót az oldal alján találod.)

Gyermek imája Buddhához
(Tung ce paj fo)

  • Az alaphelyzet: egyenes állás, vállszélességű terpesz, párhuzamos lábfejek, ellazult test.
  • Tegyed össze a két tenyered a mellkasod magasságában, a karok eltávolodnak a testtől. Ez a helyzet keleten elterjedt üdvözlésnek felel meg. Ezzel fejezik ki a tiszteletet az előttük álló embernek.
            
  • A tenyereid nyisd a tested felé, és csuklókörzéssel forgasd be oly módon, hogy a tenyerek előbb a kisujjaknál, aztán a hátoldalon, végül a hüvelykujjaknál érintkezzenek.
           
  • A forgó mozdulatot folytasd, a kezek ismét szétnyílnak, aztán ismét összezáródnak mellmagasságban, visszatérve a kiindulási helyzetbe. Nyolcszor ismételd.
  • Ezután ellentétes irányú forgatással (kifelé nyitva a tenyereket) végezd a gyakorlatot, szintén nyolcszor.
           
           
           

Figyelj arra, hogy forgatáskor a kézfejek és az ujjak egyszerre érintkezve gördüljenek egymáson.

Kérlek, ne csak olvasd és nézd, gyakorold is! ;-)

🤔 Kérdés? 💡 Vélemény? 📖 Tapasztalat?

Ne tartsd magadban! Oszd meg velünk a gondolataid!

📝 Hozzászólások

Összesen 74 hozzászólás és 1 válasz.
  • Éva · 2017.10.29. 20:19
    Köszönöm szépen,a gyakorlás jó érzéssel tölt el,de egyelőre mást nem érzek.
  • Erzsó · 2017.10.16. 15:29
    Köszönöm a 3. rész is megérkezett és gyakorlom szorgalmasan.
  • Surányi Erika · 2017.08.21. 08:45
    Köszönöm, megérkezett mind a három részt.
    Elég stresszes munkám van, sokat segítenek a gyakorlatok, az ellazulásban, pihentetnek, és néha olyan fura bizsergést érzek a tarkómon.

    Üdv,
    Erika
  • zita · 2017.08.10. 16:55
    Kedves Laci!
    Nagyon tetszik a mini tanfolyam,már a harmadik részt gyakorlom.köszönöm !
    Üdv:Zita!
  • laci · 2017.07.21. 20:58
    megkaptam köszönöm szépen,és gyakorolom is.
  • Rozika · 2017.07.06. 22:32
    köszi, gyakorlom - nagyon élvezem
  • ÉVI · 2017.06.05. 20:44
    Kedves László!Köszönöm a leckéket ez az egyszerűnek tűnő gyakorlat megmutatta;hogy mennyire merevek a kezeim.Várom a csodát ami felszabadít! Köszönöm ÉVI!
  • ÉVI · 2017.06.05. 20:33
    Kedves László!Köszönöm a tanfolyam anyagát ,lelkesen gyakorlom és várom a csodát!
  • Tündi · 2017.05.10. 09:42
    Köszönöm szépen,sajnos a videó nálam nem jelenik meg,de remélem jól csinálom!
  • Angéla · 2017.04.18. 08:42
    Megkaptam az előző e-mailt is. Köszönöm szépen.